A 640.000 forintos Excel hiba, ami akár 4x annyiba is kerülhetett volna

A mai történetem Péterről szól, aki egy vidéki könyvelőcéget vezet. Péternek jól meghatározható a célpiaca, hiszen a megyéjében lévő cégeknek tud könyvelési szolgáltatást nyújtani.

Éppen ezért kapva kapott az alkalmon, mikor egy adatbázis közvetítő cég megkereste egy kedvező ajánlattal, miszerint 10.000 vállalkozás címét válogatja le neki 200.000 forintért (az egyszerűség kedvéért számoljunk nettó árakkal).

Első lépésben 2000 címre küldte ki a kampányát.Péter kalkulációja szerint egy reklámlevél nyomtatása és postázása 220 Ft-ba kerül.

Úgy gondolta, hogy első lépésben 2000 címre küldi ki a kampányát.

Ezen a ponton 200.000 + 2.000 x 220 = 640.000 Ft-nál járt a befektetése, ennyit tudott rászánni a piacbővítésre.

Bízott benne, hogy hamarosan 20 (vagy akár 50) új ügyfele lesz, és az általuk fizetett havidíj bőven visszahozza ezeket a költségeket, amit aztán a kampány folytatásába tud invesztálni.

Porbahullott szép remények

A postázás estéjén nehezen aludt el, mert izgatottan várta a kampány kimenetelét. Úgy érezte, jó úton jár, hiszen megbízható cégtől vette a címlistáját, és nagyon jó ajánlatot állított össze.

Később derült ki, hogy egy Excel hiba miatt lettek hibásan megcímezve a borítékok, és jöttek vissza a levelek.

Az első eredmény azonban néhány “címzett ismeretlen” pecséttel visszajött boríték volt. Péter ugyan csodálkozott rajta, de betudta az adatbázis “kopásának” és még mindig optimista volt.

Azonban a levelek napról napra csak szállingóztak visszafelé és Péter egyre csalódottabb volt.

2 héten belül gyakorlatilag mind a 2.000 feladott példány ott tornyosult Péter íróasztalán.

640.000 Ft füstként illant el egy Excel hiba miatt

640.000 Ft füstként illant el, és Péter ekkor már az idegességtől nem aludt: egyszerűen nem értette mi történt (az adatbázis közvetítő sem tudta mire vélni az esetet).

Egyedül annak tudott valamelyest örülni, hogy nem küldte ki mind a 10.000 címre egyszerre a leveleket, így nem 2.400.000 Ft-ot tapsolt el meggondolatlanul.

Ekkor döntött úgy, hogy beiratkozik Excel tanfolyamra.

Verte is a fejét a falba, mikor a sorba rendezés résznél kiderült, hogy milyen triviális Excel hiba miatt csúsztak szét az adatai (keveredtek össze a címek).

Bárcsak előbb jött volna Excel tanfolyamra: megspórolhatta volna ezt a 640.000 Ft felesleges kiadást!

Ne kerülj hasonló helyzetbe!

Sajnos rengeteg kisebb-nagyobb rémtörténetet hallok, amit általában egy banális apróság okoz, és egy személyre szabott Excel oktatással megelőzhető lett volna.

Van, amikor “csak” az amúgy is nehezen megfogható munkaórákat szórják ki az ablakon, de vannak hasonló esetek, amikor bizony súlyos százezres-milliós tételek repülnek el.

Ne vedd félvállról az Excel tanulást, hiszen egy kisebb kiadással komoly időket és összegeket spórolhatsz meg.

Inkább gondold át, hogy kinek rendelsz Excel oktatást:

Ha velünk tanulsz, mindent megteszünk azért, hogy szakértő kezekben legyenek a céges adataid és Excel tábláid!

Szövegek összefűzése: így ollózz össze több cellából adatokat

3 módszer a képleteket ellenőrzésére

About Bernadett

Bernadett 10 évig dolgozott a versenyszférában, majd az ott szerzett tapasztalatok alapján állította össze az ExcelTitok képzési módszert. 2010 szeptembere óta csak Excel oktatással foglalkozik. Oktatói csapatával mára már több mint 1000 emberrel foglalkoztak személyesen, egyéni oktatás keretében. Célja, hogy írásainak és munkájának köszönhetően minél többen megbarátkozzanak az Excellel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.