A 15 legnépszerűbb Excel interjú-kérdés

Ma már a legtöbb állás irodai és betöltésének érthetetlen feltétele az Excel ismerete. Természetesen cégtől és munkakörtől függ, hogy milyen szintű tudást ismeretet várnak el, és az is, hogy ezt miként mérik fel előzetesen.

Sok helyen Excel-feladatokat is megoldatnak, hogy leteszteljék az Excel tudásodat. De arra mindenképpen számíthatsz, hogy szóban rá fognak kérdezni az ismereteidre.

A felkészüléshez lentebb találsz 7 általános és 8 konkrét Excel interjú-kérdést.

Természetesen ezeket neked kell megválaszolnod a saját tapasztalataid és személyiséged szerint.

Ha rendszeresen használod az Excelt, akkor nem érhet váratlanul néhány Excel interjú kérdés.

Néhány kérdéshez azonban írtam ajánlást vagy belinkeltem egy-egy korábbi cikket, amely az adott témához kapcsolódik.

A legfontosabb azonban, hogy ne ijedj meg, ha rákérdeznek a tudásodra!

Sokszor nem is feltétlen a tárgyi tudásodra kíváncsiak – hiszen az viszonylag rövid idő alatt pótolható – hanem sokkal inkább arra, mennyire vagy probléma-megoldó és motivált, valamint képes vagy-e/akarsz-e fejlődni az Excel területén.

Sok sikert a felkészüléshez! Ha más, érdekes Excel interjú-kérdéssel találkoztál, mindenképpen oszd meg a hozzászólások között!

Általános Excel interjú-kérdések

  1. Milyen szinten ismeri és használja az Excelt? Hogyan jellemezné az Excel tudását?
    Mindenképpen mondjál konkrét példákat, amelyeket Excelben vezettél, oldottál meg (pl. munkaidő-nyilvántartás, raktárkészlet-vezetés, árkalkuláció)
    Ha a munkádban nem kell(ett) használnod az Excelt, de rendszeresen gyakorolsz az otthoni táblázatokon, akkor az ad egyfajta magabiztosságot. Így büszkén elmondhatod, mi mindent ismersz, mire jöttél már rá magadtól.
  2. Mondjon egy példát, amikor sikeresen oldott meg egy feladatot az Excelben (pl. összeállított egy kalkulátort vagy lemenedzselte a karácsonyt, saját magad készítetted el a naptárat)
  3. Milyen Excel függvényeket ismer?
    Itt is légy gyakorlatias, és a felsoroláson kívül hozz példákat a konkrét felhasználásra. Néhány tipp: Szum és további függvények.
  4. Mit tesz annak érdekében, hogy folyamatosan fejlessze az Excel tudását?
    Például említsd meg, hogy rendszeresen tanulsz az ExcelTitok-kal. (Olvasod ezt a blogot és követed a Facebook oldalunkat.)
  5. Milyen új Excel funkciót tanult az elmúlt hónapban?
  6. Milyen billentyűkombinációkat használ a munkája során?
    Legalább ezeket gyakorold be készség szintjére. Ha szeretnél igazán bevágódni, akkor mondj pár szót arról is, hogy ezt azért tartod fontosnak, mert rengeteg időt megspórol, így a konkrét feladatokra tudsz koncentrálni.
  7. Mihez kezd, ha elakad egy Excel feladat során? Hogyan szerez segítséget?
    Erről is csak akkor tudsz őszintén beszélni, ha rendszeresen használod az Excelt, és oldasz meg benne különböző feladatokat. Az én verziómat itt olvashatod.

Készülj fel az Excel interjú kérdésekre is!

Konkrét tudást firtató Excel interjú-kérdések

Ha olyanra kérdeznek rá, amiről még nem hallottál, akkor se blöffölj! Inkább mondd azt, hogy (legjobb tudásod szerint) eddig nem volt szükséged erre a funkcióra, de biztos vagy benne, hogy gyorsan meg tudod tanulni, és feltétlenül utána fogsz olvasni.

  1. Mit jelent a piros háromszög a cella jobb felső sarkában? Illetve a zöld háromszög a cella bal oldalán?
    A piros a megjegyzés, a zöld a hibaüzenet színe.
  2. Mi a különbség a relatív és az abszolút hivatkozás között? Mire jók a $ jelek?
    A képletek használatáról itt olvashatsz.
  3. Mi történik, ha egy képletet máshová másol?
  4. Milyen lehetőségeket ismer arra, hogy egy nagy táblázatban megtaláljon adatokat?
    Mindenképpen említsd meg a Ctrl F gyorsbillentyűt, a rendezést és szűrést.
  5. Milyen szempontokat vesz figyelembe egy táblázat elkészítésekor?
    Az adatok strukturálásánál ezt az 5-t feltétlenül jegyezd meg. Ha inkább a külső a fontos, akkor a szép táblázatok jellemzőiről beszélj.
  6. Milyen eszközöket ismer arra, hogy egy nagy Excel fájl méretét lecsökkentse?
    Erről ide kattintva olvashatsz.
  7. Melyik az az Excel funkció / függvény, ami…?
    A Facebook sorozatunkból nyerhetsz néhány hasznos tippet.
  8. Mire használható a Pivot tábla? Mi a Pivot tábla előnye és hátránya?

Főleg pénzügyi, kontrolling területen haladóbb funkciókra is rákérdezhetnek, pl. Mit tud a makrókról? Mikor használ HA függvényt és mikor FKERES-t? Mi a különbség az FKERES és az INDEX-HOL.VAN függvények között? Mi a különbség a Pivot tábla és a SZUMHATÖBB függöny között?

Összefoglalva

A legtöbbet úgy teheted a felkészülésért, ha rendszeresen használod az Excelt, akár magán célokra is, és sokat gyakorolsz.

A kérdéseknek is sokszor az a célja, hogy lássák, otthonosan mozogsz a táblázatokban és szívesen foglalkozol az Excellel. Erre pedig nem lehet egy nap alatt felkészülni…

Tanítványaimnak is mindig azt ajánlom, hogy inkább kevesebbet tudjanak, de abban legyenek biztosak.

Felesleges funkciókat nem tanulunk, mert úgyis csak elfelejted. A speciális függvényeket, funkciókat majd ráér akkor, ha valóban szükség lesz rá a munkádban.

Tőled mit kérdeztek az interjún? Oszd meg a hozzászólások között!
Más érdekel az Excel interjú-kérdések kapcsán? Tedd fel bátran!

Van olyan ismerősöd, aki állást keres, és aktuális lehet a téma? Küldd el neki a cikket! Oszd meg másokkal is az információt a Facebookon vagy más közösségi oldalon! Ehhez kattints legalul a Facebook (vagy másik) ikonra, majd a Hivatkozás megosztása gombra!

Szeretnél segítséget a felkészüléshez?

Ha még az elején vagy, akkor jó szívvel ajánlom az Excel feladatsorok kezdőknek anyagunkat. Vagy érdeklődj egyéni tanfolyamainkról, ahol haladóbb témákban és egyéni kérdésekben is szívesen segítünk: ExcelTitok.hu

További cikkek álláskeresés, tesztírás témában

Az Excel szintfelmérő legváratlanabb helyzetei – amire Te most előre felkészülhetsz

Excel tesztírás holnap???

About Bernadett

Bernadett 10 évig dolgozott a versenyszférában, majd az ott szerzett tapasztalatok alapján állította össze az ExcelTitok képzési módszert. 2010 szeptembere óta csak Excel oktatással foglalkozik. Oktatói csapatával mára már több mint 1000 emberrel foglalkoztak személyesen, egyéni oktatás keretében. Célja, hogy írásainak és munkájának köszönhetően minél többen megbarátkozzanak az Excellel.

Néha elakadsz?

Néha elakadsz, és megnyugtató lenne, ha feltehetnéd a kérdéseid, és segítene valaki? Vagy vágysz arra, hogy egy-egy feladatot átbeszélj egy hozzáértő szakemberrel, hogy megerősítést kapj?

A fejlődés igénye...

Érzed a fejlődés igényét ebben a gyorsuló világban? Szeretnél kihasználni az Excelben rejlő lehetőségeket, és megismerni a munkavégzést gyorsító trükköket?

Támogató közösség...

Szeretnél egy támogató közösség tagja lenni, akik ugyanúgy lelkesednek az Excelért, mint Te?

Végre itt a megoldás! Ilyen még nem volt!

Létrehoztunk egy Titkos VIP Klubot, ahol egész évben fejlődhetsz.

  • Tanulásra: folyamatosan osztjuk meg a leghasznosabb, munkát gyorsító tippjeinket, amelyeket egyből alkalmazhatsz is.
  • Kérdezésre: felteheted a munka során felmerülő kérdéseid, amelyhez gyors útbaigazítást kapsz.
  • Közösségre: egy “haladó” Excel tanuló közösség része lehetsz, amely folyamatosan inspirálni fog. Rendszeresen megvitatunk “ti-ezt-hogy-szoktátok-csinálni” kérdéseket, így működő mintákat, sablonokat is begyűjthetsz. Ezzel együtt nem veszel el a “tömegben” – ugyanúgy odafigyelünk Rád, mintha egyedül jöttél volna tanfolyamra!
  • VIP Facebook csoport tagság, ahol bármikor kérdezhetsz.
  • Hatalmas online Excel gyűjtemény azonnali megoldás konkrét példákkal.
  • 4 szakképzett és nagyon tapasztalt Excel oktató segítsége mind rendelkezésedre áll.
  • Folyamatosan új tippek, megoldások, amik megkönnyítik munkádat.
  • 25% kedvezmény a kijelölt képzésekre, anyagokra.

TOP 3 indok, amiért megéri ma csatlakoznod:

Kérdezési lehetőség

Fejlődési lehetőség

Támogató közösség

Hasznos volt? Oszd meg az ismerőseiddel is!

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email
Share on tumblr
Tumblr
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp

Mi a véleményed? Van kérdésed?

8 thoughts on “A 15 legnépszerűbb Excel interjú-kérdés”

  1. Gratulálok, nagyon jó összefoglaló! Magam sem írhattam volna jobbat, pedig sokéve segítek ingyen álláskeresőknek.
    Amit hozzátennék: Az önéletrajzba mindig írja be mindenki, milyen szinten ismeri az excelt. Nem “felhasználói” meg “haladó” meg hasonló dolgokat. Írja le, hogy nyilvántartást, pivot-táblák kezelését is tud benne, ismeri az alapfüggvényeken túl a mátrixfüggvényeket vagy hasonló. És persze azt is, melyik excel verziókat ismeri, magyar vagy angol verzióval dolgozott-e. Fontos lehet, és kínos pillanatokat lehet átélni, ha magyar excelben virtuóz az álláskereső, a próbamunkán meg angol excel van…
    (Honlap: jobangel.blog.hu)

  2. Én aktív Excel használó vagyok, sőt, programozgatok is benne, ami már közel sem a kezdő szint, mégis tudtak tőlem interjún olyat kérni, amiben nem mozogtam otthon, pusztán azért, mert azt sehol nem tanították, és soha sehol nem volt rá szükségem a 10 év alatt, amióta dolgozom.

  3. Angol nyelvű állásinterjún azt kérdezték tőlem,hogyan működnek az Excel makrók? Lövésem sem volt róla,azóta sem.😉

  4. Excellel kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem , hogy adott két oszlopom az egyikben különböző korcsoportok találhatóak a másikban pedig egy kérdésre igen/nem válasz és megszeretném tudni hogy egy adott korcsoport esetemben 40-60 éves korcsoportból hányan adtak Igen választ. Ezt hogy tudom megtenni? Köszönöm a választ.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vip Excel Klub

VIP Excel Klub, ha igazán fontos neked, hogy fejlődj a munkádban

Kérdezés

Fejlődés

Közösség

Gyorsítsd a munkád és növeld az eredményeid!

Add meg az adataid, és szerezd meg a leggyakoribb billentyűkombinációk listáját, valamint gyűjts be minél több hasznos Excel tippet az online mini-tanfolyamon!

Kérlek, ezt a mezőt töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Oszd meg az ismerőseiddel is!

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Kövess minket Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Ezt olvastad már?

Hogyan tudok felsorolást készíteni az Excelben?

Kaptam egy határidős munkát, ahol főleg szövegeket kell elhelyeznem egy Excel táblában. Hogyan tudok felsorolást készíteni a cellán belül? Válasz: A felsorolás kicsit körülményes az Excelben. 3 …

Tovább olvasom →

Nem reagál az F4 gomb

Nem működik az F4 gomb, hogyan rögzítsem a hivatkozásokat? Válasz: Valószínűleg olyan billentyűzetet használsz, amelyiken a Funkciógomb (mint pl. az F4) az Fn segédbillentyűvel együtt lesz aktív. …

Tovább olvasom →

Védett: [VIP Klub] Közös munka

Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.

Tovább olvasom →