ESC: Egy sokrétű, mégis kevéssé használt billentyű
Esc, mint escape. Funkciója: megszakít, mégse – vagyis meggondoltam magam, és inkább elmenekülök ebből a helyzetből.
Esc, mint escape. Funkciója: megszakít, mégse – vagyis meggondoltam magam, és inkább elmenekülök ebből a helyzetből.
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
A táblázatomban a B oszlopban forgalmi adatok (mennyiség) szerepelnek, mellette a C-ben az árak. A D oszlopba kiszámoltam a bevételt a kettő szorzataként. Viszont szükségem lenne a végeredményre máshol is, de másoláskor a képlet kerül át, és teljesen mást számol.
Probléma: Eltűntek a fülek a táblázat aljáról, nem látszik a munkalap neve, és nem tudok kattintani közöttük. Válasz: A megoldás az Excel beállításainál található a Speciális fülön. A Beállítások megjelenítése ehhez a munkafüzethez csoportban tedd vissza a pipát a „Munkalapfülek megjelenítése”
A hosszú szövegek tördelése, a sortörés beszúrása az Excel egyik gyakorta keresett funkciója. Gyakran kérdezik tőlem is: „Szeretném több sorba tördelni a hosszú szövegeket, de az Enterrel nem sikerül.”
Nem tetszik, amit a nyomtatási kép mutat. Hogyan tudok változtatni, ha nem szeretnék mindent kinyomtatni, vagy máshol szeretném elválasztani az adatokat?
Excel Tankönyv Kezdő & Haladó
Napi szinten használod az Excelt, és szeretnél a problémákon gyorsan átlendülni? Legyél profibb a munkádban és érd el a célod!
Marketing szakos közgazdász, Excel magántanár. Ezt a honlapot azért hoztam létre, hogy ha S.O.S. segítségre van szükséged Excel témában, akkor itt gyorsan megtaláld a választ.
2010 szeptembere óta csak Excel oktatással foglalkozom, és folyamatosan tapasztalom, hogy a diákjaimnak hasonló kérdéseik vannak. Ezeket teszem közre hétről hétre.
Ha van tapasztalatod a témában, vagy nem elég egyértelmű a leírás, oszd meg a hozzászólások között. Vagy tegyél fel újabb kérdéseket, igyekszem arra is válaszolni.
Bizonyos tartalmak csak a VIP Klub tagok számára elérhetőek. A Klubtagságot az egyéni tanfolyammal ajándékba kapod, vagy így rendelheted meg külön, és lehetsz Te is klubtag.
Excel Titok VIp Klub
Napi szinten használod az Excelt, és szeretnél a problémákon gyorsan átlendülni? Legyél profibb a munkádban és érd el a célod!


