
Ki emlékszik Gém Gézára?
Gém Géza (Clippy) az egyik leghíresebb Office Segéd, 1991-2001 között ténykedett.

Gém Géza (Clippy) az egyik leghíresebb Office Segéd, 1991-2001 között ténykedett.

Bár a legtöbb embernek az Excel jut eszébe a „táblázatkezelő szoftverek” hallatán, pedig sok más program létezett és elérhető ma is online vagy offline formában. (A táblázatkezelő definiciójáről és ismertebb változatairól itt írtam korábban) A Mexikóvárosból származó Ariel Fischman azonban
„Hedonism(y) Trojaner” a címe a németországi Babis Panagiotidis alkotásának. A modern kor trójai lova 18.000 használt számítógép billentyűből készült, 2,40 méter magas és 2,90 méter széles. Az alkotás 2009-ben elnyerte a Nürnbergi Kunsthaus művészeti-díját.

Az Excel története: a Microsoft legendás termékét, amit ma már több, mint egy milliárdan használnak a világon, 1985-ben fejlesztették ki… az Apple-nek. 1987 novemberben jelent meg az első Microsoft Windowsra készült verzió. 1984 őszén négy fiatalember találkozott a Red Lion

Október 17 lett a táblázatkezelők napja, ugyanis az első program, a VisiCalc ezen a napon jelent meg 1979-ben. Azóta igencsak elterjedtek a számítógépek, és velük együtt a táblázatkezelők, így 2010-től egy külön ünnepnapot szentelnek neki.

Easter Egg (vagyis húsvéti tojásnak) nevezik a programokban elrejtett játékos, vicces részeket, üzeneteket, amelyet az unatkozó/szorgalmas fejlesztők készítettek, és valamilyen spéci (a hivatalos dokumentációban nem szereplő) parancssorral hívhatóak elő. Korábban a 97-es Excelben létezett egy repülőgép szimulátor, ma már csak videón tudod megnézni:

Charles Simonyi, a Word és az Excel magyar feltalálója. 1948-ban született Budapesten, 17 évesen hagyta el Magyarországot, hogy az Egyesült Államokba menjen és számítástechnikát tanuljon.
Excel Tankönyv Kezdő & Haladó
Napi szinten használod az Excelt, és szeretnél a problémákon gyorsan átlendülni? Legyél profibb a munkádban és érd el a célod!
Marketing szakos közgazdász, Excel magántanár. Ezt a honlapot azért hoztam létre, hogy ha S.O.S. segítségre van szükséged Excel témában, akkor itt gyorsan megtaláld a választ.
2010 szeptembere óta csak Excel oktatással foglalkozom, és folyamatosan tapasztalom, hogy a diákjaimnak hasonló kérdéseik vannak. Ezeket teszem közre hétről hétre.
Ha van tapasztalatod a témában, vagy nem elég egyértelmű a leírás, oszd meg a hozzászólások között. Vagy tegyél fel újabb kérdéseket, igyekszem arra is válaszolni.
Bizonyos tartalmak csak a VIP Klub tagok számára elérhetőek. A Klubtagságot az egyéni tanfolyammal ajándékba kapod, vagy így rendelheted meg külön, és lehetsz Te is klubtag.
Excel Titok VIp Klub
Napi szinten használod az Excelt, és szeretnél a problémákon gyorsan átlendülni? Legyél profibb a munkádban és érd el a célod!


