Művészet a billentyűkkel – a 2,4 méter magas trójai ló

“Hedonism(y) Trojaner” a címe a németországi Babis Panagiotidis alkotásának.

A modern kor trójai lova 18.000 használt számítógép billentyűből készült, 2,40 méter magas és 2,90 méter széles.

Az alkotás 2009-ben elnyerte a Nürnbergi Kunsthaus művészeti-díját.

Panagiotidis trójai lova billentyűkből

A görög mitológia nyomán, a szobor emlékeztet arra, hogy a technológia ártalmatlanul betört az életünkbe, mégis valami sötét, káros és veszélyes anyagot rejt a felszín alatt.

A gombok színe, állapota változatos: van közte elefántcsont-fehér és nikotin-sárgás is, akárcsak az élet ezer árnyalata.

A billentyű ló tragikus halála

A bemutató után a szobrot egy barát garázsában helyezte el a művész – díjmentesen.

De a tulajdonos végül megunta, hogy nem kap bérleti díjat, és nagy helyet foglal a tárgy, ezért “kilakoltatta” az alkotást: egy láncfűrésszel egyszerűen feldarabolta és bevitte a részeket a hulladékhasznosító központba.

Több évig tartó pereskedés után végül Panagiotidis mindössze 23.500 euró kártérítést kapott.

A művész tervezi, hogy elkészíti az alkotás másolatát – bár erről még nem találtam híreket.


A történet tanulsága

Ha megtanulod a billentyűket művészein használni, Te is jobbá teheted a világot, de legalábbis gyorsabbá a saját munkádat!

Az ingyen dolgok sokba kerülhetnek, jobb, ha az Excel tanulást sem bízod az ismerősökre!

Így használd kreatívan az Excelt!

Hány zenészt ihletett meg az Excel?

About Bernadett

Bernadett 10 évig dolgozott a versenyszférában, majd az ott szerzett tapasztalatok alapján állította össze az ExcelTitok képzési módszert. 2010 szeptembere óta csak Excel oktatással foglalkozik.Oktatói csapatával mára már több mint 2000 emberrel foglalkoztak személyesen, egyéni oktatás keretében.Célja, hogy írásainak és munkájának köszönhetően minél többen megbarátkozzanak az Excellel.

Excel Titok VIp Klub

Gyorsabb, eredményesebb munkavégzés.

Napi szinten használod az Excelt, és szeretnél a problémákon gyorsan átlendülni? Legyél profibb a munkádban és érd el a célod!

Könyv áráért Excel könyvtár

Jelenleg a klubban rengeteg azonnal használható gyakorlatias tipp van. Nem kell órákig keresned a megoldást Itt megtalálod, ami kell a munkádhoz.

Folyamatosan fejlődsz míg eléred a célod!

Előléptetés, nagyobb megbecsülés vagy több szabadidő? Ezt fogod elérni, mert ha elakadsz a Klubban kérdezhetsz és tanulhatsz.

Szakértőktől kérdezhetsz akár minden nap

Szeretnél egy támogató közösség tagja lenni, akik ugyanúgy lelkesednek az Excelért, mint Te?

Hasznos volt? Oszd meg az ismerőseiddel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: tumblr
Tumblr
Megosztás itt: skype
Skype
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Mi a véleményed? Van kérdésed?

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Gyorsítsd a munkád és növeld az eredményeid!

Add meg az adataid, és szerezd meg a leggyakoribb billentyűkombinációk listáját, valamint gyűjts be minél több hasznos Excel tippet az online mini-tanfolyamon!

Kérlek, ezt a mezőt töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Excel Titok VIp Klub

Gyorsabb, eredményesebb munkavégzés. Magasabb fizetés és több szabadidő!

Napi szinten használod az Excelt, és szeretnél a problémákon gyorsan átlendülni? Legyél profibb a munkádban és érd el a célod!

Folyamatosan fejlődsz míg eléred a célod!

Könyv áráért Excel könyvtár

Szakértőktől kérdezhetsz akár minden nap

Oszd meg az ismerőseiddel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: skype
Skype
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: email
Email

Kövess minket Facebookon!

Legutóbbi bejegyzések

Ezt olvastad már?

Diagramkészítés évszámokkal

Mit tegyél, ha évszám szerepel a táblázatban, amit adatnak érzékel az Excel, és emiatt nem jó helyre kerülnek a diagramon a feliratok – és az évszámokat …

Tovább olvasom →

Mi az a súlyozott átlag?

A rendes átlagnál, összeadod a számokat, és elosztod a darabszámmal. Súlyozott átlagnál viszont valamelyik tétel többszörösen kerül összeadásra, emiatt az a darabszámot is ugyanennyiszer növeli. …

Tovább olvasom →

5 tipp, hogy mire használd az Excelt

Ha azt mondom, hogy Excel táblázat, a legtöbb embernek a munkahelye jut az eszébe, ahol napi szinten szokta használni a táblázatkezelő programot. Pedig a hétköznapokon …

Tovább olvasom →