Gyakori kérdés, hogy miként rögzíthető a fejléc a táblázat tetején. A hivatalos verzióról írtam már (Fejlécek, felső sor rögzítése, sőt, külön írtam a Google Táblázatról is).
Most egy alternatív megoldást mutatok.
Ugyanis a ‘Formázás táblázatként‘ funkcióban is van egyfajta fejléc rögzítés.
Fejléc rögzítése automatikusan a „táblázatok”-ban
Ha listába, adatbázisba gyűjtöd az adataid, akkor mindenképpen javaslom, hogy formázd „Táblázattá” (bocs, nem tudom, miért nem lett valami frappánsabb neve). Ezt magyarul a Ctrl R, angolul a Ctrl T kombinációval teheted meg – ha a táblázaton belül van a kurzor.

Ahogy lejjebb görgetsz a listádban, és eltűnik a képernyőről az első sor, akkor annak tartalma az oszlopazonosítók helyén jelenik meg:
Ez csak akkor igaz, ha a kurzor a táblázaton belül van! Amint ‘kilépsz’, visszakerülnek a szokásos betűk az oszlopok tetejére.
Vagyis, amíg a Táblázaton belül mozogsz, a látható oszlopnevek segítik a tájékozódást.
Bár a „valódi” fejléc (Ablaktábla) rögzítés bizonyos értelemben látványosabb, ám ha nem figyelsz oda, könnyen elveszíted a fejléc alatt megbúvó cellákat – és például nem formázod meg őket. Illetve mozgáskor (Ctlr ↓ majd ↑) nagyon zavaró tud lenni, hogy a kép nem ugrik vissza a táblázat elejére, csak a kurzor. Ebből a szempontból a „táblázatos” fejléc sokkal praktikusabb, hiszen külön részen vannak az oszlopnevek.
A „Táblázatok” további előnyei
A ‘Formázás táblázatként’ funkció nagyon hasznos, a formázáson és a fejléc rögzítésén kívül sokat segít az adataid egységes kezelésében:
- automatikusan megjeleníti a szűrőt a fejlécben, ami az adatok keresését segíti
- ha új adat kerül a táblázat végére (akár sor, akár oszlop), akkor bővíti a tartományt és a színezést
- a képleteket magától lemásolja minden adathoz, sőt, a később hozzáadott új sorokhoz is beírja
- ha szükséges, könnyen összesíthetsz a táblázat végén – de inkább használd a még dinamikusabb pivot táblát (ott is nagyon hasznos lesz a táblázat formátum)
Nézd meg videón is:
Ismerd meg jobban az Excelben rejlő lehetőségeket!
Ha szeretnél személyes segítséget az Excel tanuláshoz, akkor gyere hozzánk egyéni oktatásra: http://exceltitok.hu/oktatas Vagy csatlakozz a Titkos Klubunkba, ahol nemcsak a kérdéseidet tudod feltenni, hanem számtalan hasznos tippet is kapsz.
About Bernadett
Bernadett 10 évig dolgozott a versenyszférában, majd az ott szerzett tapasztalatok alapján állította össze az ExcelTitok képzési módszert. 2010 szeptembere óta csak Excel oktatással foglalkozik. Oktatói csapatával mára már több mint 2000 emberrel foglalkoztak személyesen, egyéni oktatás keretében. Célja, hogy írásainak és munkájának köszönhetően minél többen megbarátkozzanak az Excellel.- Kedvcsináló gyorsbillentyűkhöz - 2025-02-20
- Fordított oszlopok az Excelben - 2025-01-15
- A Télapó ajándéklistája Excelben - 2024-12-21
- Így juthatsz le gyorsan a táblázat aljára, ha üres cellák vannak benne - 2024-10-04
- Mi köze egy magyar mérnöknek az Excelhez? - 2024-09-05
- Egy Excel hiba, ami a héten engem is megtréfált - 2024-08-28
- Szerkessz egyszerre több fület! - 2024-06-20
- Lehet valaki “béna” az Excelhez? - 2024-06-04
- Képek beszúrása Excelbe - 2024-02-26
- Ezért különleges év a 2024 🥂 BÚÉK! - 2024-01-06